Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. A közvetlen emberi kommunikáció csatornáinak elemző bemutatása

2008.05.23
  • Az emberi kommunikáció jellemzője, hogy sok csatorna igénybevételével történik.
  • Az egyes kommunikációs csatornák egy­más­tól csak vizsgálati célból különíthetők el, a valóságos kommunikációkban mindig együttesen vesznek részt. A köznapi kommunikációkban, a közvetlen, kétszemélyes modell­helyzetben minden csatorna részt vesz, ritka helyzet az, amikor egyik vagy másik időlegesen kénytelen felfüggeszteni működését.
  • Két fő kommunikációs csatornát különböztetünk meg:
    • verbális csatorna
    • nem-verbális csatorna
  • A verbális csatorna
    • az ember legspecifikusabb kommunikációs módja, önmagában csaknem teljesen alkalmas arra, hogy mindenféle emberi kommunikációt hordozzon, mindenféle információ továbbításához fel lehessen használni.
    • Valamennyi kommunikációs csatorna közül a legbonyolultabb kóddal rendelkezik. Írott formájában a legtipikusabb eszköze a közvetett kommunikációnak.
    • A kódrendszer (a nyelv) és maga a verbális kommunikáció, a beszéd kulturális termék, az ember egész fejlődéstörténete során alakult ki. Őstörténete a homályba vész, alig van adatunk arról, hogyan keletkezhetett a beszéd képessége, hogyan, milyen társadalmi mozgatóerők hatására indult meg fejlődése, és a fejlődés milyen fázisokon futott keresztül.
    • A nyelv nagy tömegű kódjeleiből a társadalom különböző csoportjai különböző mennyiséget ismernek, használnak és preferálnak: Régebbi szociológiai vizsgálatok is kimutatták (például Bendix-Lipset, 1953 stb.), hogy a különböző társadalmi rétegek nyelvhasználata más, eltérő egymástól, általában minél magasabb a réteghelyzetük, annál több szót ismernek és hasz­nál­nak az emberek, annál jobban képesek élményeiket és megfigyeléseiket elvont kifejezésekben verbalizálni, és általában annál nagyobb a nyelvi kulturáltságuk. Az alsó rétegek beszéde általában konkretisztikus, sok logikai kitérőt tartalmaz, sok sztereotip elemet használ fel. Elvontságot igénylő nyelvi helyzetekben az alsó rétegek tagjai nehezen találják fel magukat. Nehezebb az írott absztrakciók felismerése is.
    • A valóságos kommunikációk említett sokcsatornás jellege miatt a beszéd más, mint a nyelv, mivel a beszéd elkerülhetetlenül a nem verbális kommunikációs csatornák jeleivel együtt hat, a nyelv pedig elvonatkoztatva csak a verbális kommunikáció jelrendszere.
    • A nyelvi jelrendszer ismeretében és használatában mutatkozó különbségek megfigyelhetők különböző közösségekben és különböző szervezetekben is. A falusi és városi miliő nyelvi különbségei például közismertek, nemcsak dialektusok tekintetében, amelyek nem is annyira a verbális csatornához tartoznak, hanem inkább a nem verbális csatornák között az úgynevezett vokális kommunikációhoz. A falusi és a városi nyelv a használt szavakban is sokban külön­böz­het. A régebbi, klasszikus különbségek a civilizált társadalmakban mindinkább elmosód­nak. Mint ezt sokszor megírták, ez a tömegkommunikáció hatása: a tömegkommunikáció általában a városi nyelvet terjeszti el, és ezzel egy-egy nyelvi egységet homogenizál.
    • A szervezeteken belüli nyelv bizonyos szavak, fogalmak preferálásában mutatkozik meg leginkább. Így például jól ismert az úgynevezett „hivatalos nyelv”, amelyet közigazgatási intézményekben beszélnek, a „katonanyelv” vagy a különböző foglalkozások nyelve (ez külö­nö­sen régebben volt jellemző, amikor még nagyon sok mesterségbeli német szó volt divat­ban). Voltaképpen minden mikromiliőnek, kis közösségnek lehet sajátos nyelvhasználata.
    • Még a családon belül is lehetnek a nyelvben jellegzetességek.
    • Részben mikromiliő, részben egy tágabb kulturális hagyomány nyelve az argó.
    • Az utóbbi évtizedekben mind kifejezettebbek a sajátosságok a fiatalság nyelvében.. A nyelvhasználat is speciális viselkedésformák, kommunikációs stílusok és ruhaviselet kísérője.
    • A nyelvhasználat maga is sokszoros normatív szabályozás alatt áll. Egyrészt megvan a nyelvhasználat sajátos etikettje, ez az egyes társadalmi rétegekhez és csoportokhoz kötött, azoknak a szerep-meghatározásaiba tartozik bele. Ez kiterjed a tiltott szavakra és témákra, amelyek rétegenként, közösségenként mások, és amelyek tekintetében a szituáció elvétése egy sor interperszonális szankciót von maga után (ha például valaki olyan szót használ egy miliőben, amely ott tilos), de kiterjed a kötelező vagy elvárt szavakra is. Számos organizáció megkövetel bizonyos kifejezéseket és fogalmakat a verbális kommunikációban, ilyen például a katonaság, ilyenek lehetnek egyes politikai szervezetek, de más munkahelyi organizációk is. Jellegzetesen sok a megkívánt és tiltott szava a vallási szervezeteknek.
    • Általában minél inkább betartja a személyiség a verbális közléssel kapcsolatos tilalmakat vagy kívánalmakat, annál szorosabb és aktívabban vállalt a viszonya a szociális csoporthoz, amelytől az ilyen elvárások származnak.
    • Hasonló szabályszerűség érvényes a hosszú élettartamú, érzelmileg intenzív emberi kapcso­latokban is, például a szülő-gyermek kapcsolatban vagy a házasságban; a tiltott, megengedett és megkívánt nyelvhasználatnak itt is megvannak a szabályai, ezek azonban partikulárisak, mások számára nem könnyen válnak érthetővé .
    • Sajátos kérdéseket vet fel a nyelvi jelek jelentéstartalmának problémája. A nyelvi kód elvont fogalmakat kifejező jelei a kommunikációban és általában a viselkedésben nagy szerepet játszanak. Ezek a jelek az interakciókban gyakran félreértés forrásai, mert a közlő és közlést befogadó a szót nem ugyanabban a jelentéstartalmi változatban használja.
    • Az elvont fogalmak használatának szükségessége a modern társadalomban növekszik, éppen ezért szokták az ilyen szavakat, fogalmakat definiálni mindenütt, ahol a szemantikai zavart el akarják kerülni, például a tudományokban vagy a társadalmi tevékenységi területeken. Ilyen területeken esetleg köznapi szavak terminus technicussá válnak, és egészen más értelmet kapnak. A tudományokban és a különböző gyakorlati szférákban mindinkább terjed a teljesen új szavak terminus technicusként való alkalmazása. Valamennyi tudomány ős nómenklatúrája a görög és a latin nyelv kifejezéseinek terminológiává emelése révén jött létre.
    • A szemantikai vetület önmagában nem érthető és csonka, ha a beszéd kontextusától függetlenül vizsgáljuk, amelyet előzményi kontextusnak nevezhetünk. A verbális kommunikáció mindig folyamat, a folyamaton belül egyes részei, fázisai az előzőekkel és az őt követőkkel összefüggésben vannak, az összefüggés a kommunikáció során tudatos, az előzmények a memóriában elevenek. A közlési folyamat bármely elemét választjuk ki vizsgálat céljából, általában tartalmaz utalásokat az előzmé­nyekre. Sok esetben a kiragadott részlet nem is érthető, ha elszakítjuk az előzményektől.
    • Ehhez járul még a tágabb kontextus mint viszonylatrendszer, amelynek a szituációra vonatkozó normái a kommunikációs szituáció résztvevői számára egyaránt világosak, ezért azokra csak utalni kell, vagy még azt sem, a közlés implicite tartalmazza az utalást is.
    • A kontextusra való utalás minden emberi kommunikáció sajátja.
    • A célzások és utalások rendszere a verbális kommunikációs csatornában alkalmas arra, hogy sokféle rejtett jelentést hordozzon. A rejtett jelentések mögöttes értelemmel rendelkeznek, és a kommunikációs nyelv verbális tartalmát minősítik.
    • Részben az utalások révén felidézett kontextusok, részben a fogalmak jelentéstartalmaival és asszociációs összefüggéseivel való manipuláció sajátos emberi kommunikációs formát hoz létre, a humort. A humor lényege verbális kommunikáció, melynek nyomán a másikban derű és nevetés alakul ki. Lehetnek természetesen humoros effektusok a nem verbális kommuni­kációban is, a humor alkalmazása azonban leginkább a verbális kommunikációban történik (anekdota, vicc, irónia stb.). A humor igen hatékony szabályozó eszköz lehet a kommunikációban, a metakommunikáció szerepét is betöltheti. Viszonyszabályozó szerepe is lehet, hiszen negatív indulatokat old fel, közelítheti az embereket egymáshoz.
    • A kontextus kiterjedése, differenciáltsága érthető módon mindig annak a függvénye, hogy a kommunikációban résztvevők mennyi korábbi kommunikációban vettek részt közösen, mennyi az együttes élményük. Minél kiterjedtebb és fejlettebb a jelentéstartalmi és normatív konszenzus az emberek között, annál erősebb és mélyebb a közösség közöttük. Az intenzív, tartós emberi kapcsolatokban válik a legbonyolultabbá a kontextus. A közösség ki fejezője tehát az utalás a kommunikációban.
    • A nem verbális csatornákon belül a főbb csatornák a következők:
    • Mimikai kommunikáció:
      • Az érzelmek arckifejezésével kapcsolatos korábbi vizsgálatok nem tudtak egyetértésre jutni abban, hányféle különálló érzelem is tükröződhet a mimikában. Ekman szerint összesen hét érzelemfajta tükröződik az arcon: öröm, meglepetés, félelem, szomorúság, harag, undor, érdeklődés.
      • Feltételezhető, hogy egy-egy érzelmi-indulati töltésnek többféle formája létezhet, a változatok egyik szélsősége a valódi indulat, amely biológiailag meghatározott magatartássémát hoz mozgásba, a másik szélsőség pedig valami enyhe színezet a hangulatban.
      • Kétségtelen, hogy vannak biológiailag meghatározott érzelemkifejezési mimikák, amelyek kultúrától függetlenek, és az emberiség minden tagjában megfigyelhetők. A biológiailag meghatározott mimika azonban a különböző kulturális hatások nyomán lényegesen változik, ezért eltérő kultúrák esetében a felismerés nem könnyű. Kultúrától függően más lehet:

Ø      a különböző érzelmek kiváltódásának ingerrepertoárja és ingerküszöbe,

Ø      a mimikai érzelemkifejeződés tartalma és mértéke,

Ø      a mimikai érzelemkifejeződés szabályozottsága, vagyis mikor, milyen interaktív hely­zetben mennyire lehet, szabad, kell kimutatni az érzelmet (bizonyos kultúrákban, bizonyos helyzetekben a mimikai megnyilvánulást teljesen vissza kell fogni, mintegy maszk alá rejteni),

Ø      a mimikai érzelemkifejezés kommunikatív szerepe, hatása

    • Ekman vizsgálatai már egyértelműen a kommunikáció problémakörébe sorolják a mimikai megnyilvánulásokat. Az érzelemnyilvánítások lényegében viszonyulást, érzelmi állásfoglalást jelző kommunikációk, ezeknek a mindennapi érintkezésekben nagy szerepük van, bár hasz­nálatuk és percepciójuk nagyrészt nem tudatos. Bizonyos fokig azonban normatív kontroll alatt állnak, a normák nagy része nem tudatos.

o       Kommunikáció a tekintet révén:

      • Az emberben külön kommunikációs csatornának vehető a tekintet.
      • A tekintés sok szempontból normatív szabályozás alatt áll. Különböző társadalmi viszonylatokban megszabott lehet a tekintet iránya és tartalma. Bizonyos kultúrákban például a nőknek nem volt szabad (az európai katolikus országok falvaiban, kisvárosaiban ma sem szabad) rátekinteni társas helyzetben a férfiakra, hacsak azok nem társadalmilag elfogadott és szentesített kapcsolatformában társak.

§         A tekintet kifejez szimpátiát, szeretetet is.

      • Végül a tekintetnek szabályozó szerepe van, ugyanis a kommunikációs folyamat bizonyos epizódjaiban a mimika mellett a tekintet hordozza leg­inkább a befolyásoló jelzést. Jórészt a tekintet merevsége és „üressége” közvetíti a meg nem értés tényét, és váltja ki a kommunikáció megismétlését vagy kibővítését.
      • A mindennapi kommunikációs történésekben nehéz elkülöníteni a tekintet és a mimika kommunikációs tényezőit. A tekintet a mimika szerves része.

o       Vokális kommunikáció:

      • Régóta ismerték, hogy milyen fontos a mindennapi érintkezésekben a hangnem, a hanghordozás. Ezenkívül azonban van a hangnak és a beszéd egyes formai sajátosságainak érzelmet, viszonyulást kifejező funkciója is. A hang elég jól tükrözi a belső feszültséget, izgalmat.
      • Általában a hang sem önálló kommunikációs csatorna, bár a telefon és a rádió némileg önállóvá tette.
      • A hang emóciókifejező, tehát viszonyulást jelző funkciójánál talán több és lényegesebb jelet hordoz a beszéd folyamatának néhány formalitása, amely teljesen független attól, amit a beszélő mond. Ilyen a hangsúly elhelyezése és tartása a szavak egyes szótagjain vagy a mondat egyes szavain, a mondat dallamváltozása, a szavak közötti szünet stb. Ennek nagy kommunikációs jelentősége van. A vokális kommunikáció egy része normatíve szabályozott, például bizonyos szituációkban megfelelő hanghordozás kívánatos, ez például a rádióban hozzásegíthet a beszéd típusának felismeréséhez akkor is, ha magát a szöveget nem is halljuk tisztán ahhoz, hogy megértsük. (Felismerhető a politikai szónoklat, a szavalat, az igehirdetés, de a rádió története során kialakított sajátos vokalizációk révén a sportközvetítés, a hírbemondás vagy a rádiójáték is.)

o       Mozgásos (akciós) kommunikációs csatornák:

      • A kommunikáció mindig mozgás eredménye, minden kommunikáció meghatározott izmok mozgása révén létrehozott jelekkel történik. A megfelelő izmok működését együttesen nevezzük a kommunikáció szempontjából közlési csatornának.

      • Négyféle ilyen csatornát különböztetünk meg:

Ø      Kommunikáció gesztusok révén (A gesztusok közé a fej és a kezek, karok mozgását soroljuk.)

Ø      Kommunikáció a testtartás révén (poszturális kommunikáció)

Ø      A térközszabályozás kommunikációs csatornája

Ø      Kinezika és kinezikus kommunikáció (A kinezika lényegében magába foglalja a mimikai és a gesztusmozgások, valamint a testtartások jelenségeit is és még sokkal több, más finom megnyilvánulást.)

·        A kulturális szignálok kommunikatív jelentősége

    • A nem verbális kommunikáció irodalmában gyakran találkozunk azzal a felfogással, hogy kommunikációnak veszik az ember személyes környezetének jellegzetes tárgyait vagy külsőségeit is, amelyek rá nézve valamilyen lényeges információt hordoznak. Így a nem verbális kommunikáció eszközeinek tekintik a ruhát, a hajviseletet, a test különböző díszeit, a jelvényeket vagy a jelvény-értékű tárgyakat, sőt a közlekedési táblákat, az üzletek cégéreit stb. is. E felfogásnak van néhány bizonyítéka, hiszen ezek a jelek fontos információkat továbbítanak a személyiségről. Ezekre az információkra az interakciók során nagy szükség van. Egyedül az szól a kommunikáció ellen ezek esetében, hogy ezek statikus jelzések, a személyiséget az egész interakció során, sokszor az interakciók egész sorozatában jellemzik.

o       Végül is azonban ezeknek a szerepe a kommunikációban kétségtelen. E szerep magyarázatára a kulturális szignál elnevezés a legmegfelelőbb.