Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


21. A felszíni- és a mélyszerkezet a generatív transzformációs szintaxis értelmezésében. A közvetlen összetevős szerkezet és néh

2008.05.23

Elméleti nyelvészet: a generatív grammatika

  • a nyelvészet elméleti korszakára jellemző, hogy nem tulajdonít olyan nagy jelentőséget a nyelvi adatok minél nagyobb számban való leírásának
  • az elméleti nyelvészet ugyanakkor felhasználja a taxonomikus korszak által összegyűjtött és osztályozott adatokat arra, hogy elméletet alkotó hipotéziseket alkosson a közöttük lévő és feltárandó összefüggésekről, amelyekből az egyedi nyelvi jelenségek levezethetők
  • – a generatív grammatika a nyelvészet teoretikus korszakának az 1950-es években keletkezett, és mindmáig egyik legnagyobb hatású, igen széles körben alkalmazott – ugyanakkor más, szintén széles nyelvészkörökben vitatott – elmélete
  • a generatív grammatika alapjait Noam Chomsky amerikai matematikus nyelvész fektette le
  • a generatív grammatika kétszintű elmélet:
      • egyfelől az egyedi nyelvek grammatikaelmélete, ami azt jelenti, hogy meg­közelí­tése, módszerei bármely nyelv minden egyes nyelvi szintjének leírásában al­kal­maz­ha­tók
      • másfelől metaelmélet (elmélet az elméletről), ami a következőket jelenti:
  • egyfelől azt, hogy felteszi: az egyedi nyelvek elméleti grammatikájából elvonhatók azok a közös jellemzők, amelyek minden nyelv grammatikájában (azonos módon, illetőleg változatok formájában) egyaránt megvannak: az emberi nyelvek közös tulajdonságait magában foglaló grammatika az univerzális grammatika, a benne foglalt jellemzők pedig a nyelvi univerzálék
  • másfelől pedig azt, hogy amikor a nyelvet vizsgáljuk, az a feladat, hogy számot adjunk arról a nyelvi képességről, amellyel kizárólag az ember rendelkezik: a nyelv kreatív használatának képességéről, vagyis arról, hogy minden ember képes anyanyelvének bármely jól formált mondatát produkálni vagy megérteni anélkül, hogy korábban hallotta volna (vö. 17. oldal): ez a kompetencia
  • a generatív megközelítés szakít a strukturalizmus induktív kutatásmódszerével
  • abból indul ki, hogy egy nyelv leírása nem állhat egy véges korpusz leírásából, vagyis az adott nyelv minél több, mondatának elemzéséből, már csak azért sem, mert bármely emberi nyelv mondatainak száma végtelen
  • a nyelvleírás feladata: a nyelv mondatai alapján olyan szabályok megállapítása, amelyek az adott nyelv összes jól formált mondatát képes generálni, és csakis azokat
  • a ‘generálás’ fogalom itt hasonló értelmű, mint a matematikában: tehát azt jelenti, hogy véges számú szabálysor alkalmazásával a nyelv minden, vagyis végtelen számú (lehetséges) jól formált mondata levezethető, vagyis absztrakt szintaktikai szerkezet rendelhető hozzá, ugyanúgy, ahogy a matematikai tételek levezethetők az axiómákból
  • a performanciának (=aktuális beszédtevékenység) elsősorban korlátozó szerepet tulajdonít a generatív elmélet: olyan memória- és figyelemkorlátokból áll, amely megakadályozza, hogy a kompetencia szabályai az emberi beszédtevékenységben mindig hibátlan mondatokat hozzanak létre
  • a generatív metaelmélet szerint az anyanyelv-elsajátítás képessége az ember genetikailag magával hozott képessége
  • minden ember születésekor magával hozza az univerzális grammatikát
  • miután az univerzális grammatika a minden nyelvre jellemző közös vonásokat tartalmazza, ezért bármely egyedi nyelv sajátosságai levezethetők belőle
  • a minden nyelvre azonos módon közös sajátosságokat alapelveknek nevezzük, azokat pedig, amelyekre minden nyelvben van valamilyen megoldási mód, de a különféle nyelvek különféle megoldási módokat alkalmazhatnak, paramétereknek
  • alapelv például az, hogy minden nyelvben van főnév, vagy hogy minden nyelvben vannak magán- és mássalhangzók
  • paraméter például az, hogy egy nyelv hogyan oldja meg a szenvedő szerkezetet vagy a birtokviszony kifejezését
  • az univerzális grammatika teszi lehetővé, hogy az ember bármilyen egyedi nyelvet el tudjon sajátítani
  • az anyanyelv elsajátításának hipotézise: a gyermek megfelelő életkorában az egyedi nyelvi környezet aktivizálja az univerzális grammatikát

A generatív mondatelmélet

  • A kétértelmű mondatok problémája
  • a generatív grammatikaelmélet középpontjában a szintaxis, tehát a mondatot létrehozó szabályok problematikája áll
  • a generatív értelemben vett transzformációk (illetőleg később: mozgatások) ezzel szemben olyan szerkezet-átalakító mű­ve­le­tek, amelyeknek valamelyik lépése létrehozhat közvetlenül nem megfigyelhető szerkezetet
  • vegyük a következő mondatot:
  • Az oroszlán simogatása veszélyes.
  • a mondat kétértelmű: vagy ‘az oroszlán simogat’, vagy ‘az oroszlánt simogatják’
  • a jelenség nem magyarázható abban az esetben, ha pusztán a megfigyelhető jelenségekre korlátozódunk
  • a generatív mondatelmélet felteszi a következőt:
  • a fenti mondat azért kétértelmű, mert két eltérő, absztrakt, nem megfigyelhető szerkezettel állnak összefüggésben, ezekből az absztrakt szerkezetekből lehet őket levezetni
  • a két absztrakt szerkezet közös vonásai a következők:
  • két kiinduló mondatból tevődnek össze
  • az első mondat tartalmaz egy alanyi NP-t, egy igét és egy tárgyi NP-t, kb. így:
      • Valaki simogat valakit.
  • a második mondat pedig az első teljes mondatról állítja azt, hogy ‘veszélyes’
  • a két absztrakt szerkezet különbsége pedig az, hogy az egyik absztrakt szerkezetben az oroszlán morféma az első mondat alanya, a másikban pedig a tárgya:
  • Valaki simogatja az oroszlánt. Valaki simogatja az oroszlánt (van) veszélyes.
  • Az oroszlán simogat valakit. Az oroszlán simogat valakit (van) veszélyes.
  • a második két mondat nem valóságos, nem ténylegesen megfigyelhető mondat, hanem egy olyan absztrakt szerkezet, amelyik kifejezi, hogy mi a viszony a megfigyelhető mondat összetevői között: melyik főnévi csoport van alanyi, illetőleg tárgyi szerepben, vagyis, melyik viszonyról állítja az igei csoport, hogy ‘veszélyes’
  • ezeket az absztrakt szerkezeteket a generatív mondatelmélet szintaktikai mélyszerkezetnek nevezi: nem lineáris elrendezettségű mondatoknak kell őket elképzeni, hanem inkább szerkezetek (szintagmák és morfémák) közötti viszonyokként
  • ezek a mélyszerkezeti viszonyok határozzák meg egy mondat jelentését
  • ahhoz, hogy egy mélyszerkezetből levezethessük a ténylegesen megfigyelhető mondatot, transzformációkat hajtunk végre rajta
  • a transzformációk szerkezet-átalakító műveletek, amelyeknek eredményeképpen megkapjuk a ténylegesen megfigyelhető, lineárisan rendezett mondatot
  • mondataink esetében a következő transzformációk történnek:
    • nominalizáció (egy predikatív viszony NP-vé alakítása): a predikatív viszonyt tartalmazó mondatot átalakítja birtokos szerkezetté azért, hogy az a ‘veszélyes’ állítmány alanya lehessen
  • korábban láttuk, hogy mind az alany, mind a tárgy átalakítható egy birtokos szerkezet birtokosává, vagyis:
  • Valaki simogatja az oroszlánt. ® az oroszlán simogatása (tárgyból birtokos)
  • Az oroszlán simogat valakit. ® az oroszlán simogatása (alanyból birtokos)
    • a birtokos szerkezet alanyként való beillesztése a ‘veszélyes’ állítmány mellé:
  • Az oroszlán simogatása veszélyes.
  • Az oroszlán simogatása veszélyes.
  • ezzel megkapjuk a mondat szintaktikai felszíni szerkezetét
  • láthatjuk, hogy a két eltérő kiinduló struktúra a nominalizáció során válik szintaktikailag azonos alakúvá (homonimmá)

A generatív mondatelmélet első irányzatai

  • a generatív mondatelmélet kialakulásától kezdve az elmúlt negyven évben számos változáson ment keresztül
  • Chomsky 1957-es modellje
  • Noam Chomsky első generatív modellje 1957-ben jelent meg, Szintaktikai struktúrák címmel
  • központi gondolata az volt, hogy a bonyolultabb (szenvedő, kérdő, tagadó) mondatok egyszerűbb (cselekvő, kijelentő, tagadó) mondatokból, úgynevezett magmondatokból vezethetők le szenvedő, kérdő, tagadó transzformációk segítségével, pl.:
  • A fiú szereti a kávét.             
  • mondat tagadása a következő szerkezet-átalakító transzformációk eredménye:
    • Alany–Ige­–Tárgy ® Tagadás (Alany–Ige­–Tárgy) ® Alany–Tagadott ige–Tárgy
  • A fiú–szereti–a kávét ® NEM (A fiú–szereti–a kávét) ® A fiú–nem szereti–a kávét
  • Chomsky 1965-ös modellje
  • az elmélet feladata: az anyanyelvi beszélő nyelvi kompetenciájának modellálása, vagyis annak, hogy (a) hogyan érti meg a mondatokat, hogyan kapcsolja össze a beszélő a hallott hangsort a hangsorban kódolt üzenettel, vagyis hogyan fejti meg a jelentést; illetőleg (b) hogyan hoz létre a beszélő jól formált mondatokat
  • nézzük részletesebben:
    • a hallgató a hangsort fonológiailag értelmezi, vagyis a hallott hangszakaszokat megfelelteti fonémákkal (a hangokhoz hozzárendeli a megfelelő fonémákat), illetőleg felismeri a fonémák között működő szabályokat a szekvenciában ® ezt a tevékenységet modellálja a grammatika fonológiai komponense
  • a fonológiailag értelmezett hangsort részekre bontja, tagolja, előbb nagyobb összetevőkre (szintagmákra: NP, VP,), majd egyre kisebb összetevőkre (a szintagmát alkotó elemekre: V, N, Det stb.): ezek az összetevők alkotják a mondat felszíni szerkezetét (ezek mondattani kategóriák, amelyek a mondatot alkotó mondatrészek viszonyait határozzák meg) + azonosítja, hogy az összetevőket milyen lexikai–morfológiai egységek (szavak, toldalékok) alkotják = a beszélő a hangsorhoz hozzárendel felszíni szintaktikai szerkezeteket (ez egy csoportszerkezeti elemzés, ezen a szinten még nem derülnek ki pl. a kétértelműségek)
  • a felszíni szerkezetet a beszélő tovább elemzi úgy, hogy megnézi, hogy az összetettebb, kihagyásokat tartalmazó stb. szerkezetek milyen, elemibb szerkezetekből jöhettek létre, vezethetők le (pl. a passzív mondat aktívból, az összetett mondat egyszerűbbekből, a kihagyásos szerkezet teljes szerkezetből) – a rekonstruált újabb szerkezet a mondat mélyszerkezete, amelynek alapviszonyaiból bomlik ki a mondat jelentése, a megfejtendő üzenet (itt már kiderülnek a kétértelműségek is)
  • a mélyszerkezet és a felszíni szerkezet között a transzformációk teremtenek kapcsolatot (törlés, nominalizáció, elemek mozgatása) = a felszíni és a mélyszerkezet létrejöttét a grammatika szintaktikai komponense modellálja
  • a mondatrészek mélyszerkezeti viszonyaiból és a lexikai egységek jelentéséből áll össze a mondat jelentése
  • összefoglalva: a beszélő a hallott mondat megértésekor megfejti a hangsorhoz tartozó jelentést, tehát összekapcsolja a hangsort a jelentéssel
  • a hangsorból a jelentésig a mondat szerkezeti viszonyain keresztül lehet eljutni; ezt a kapcsolatot teremti meg a szintaktikai komponens, amely a mondatszerkezetet két szinten írja le: a felszíni és a mélyszerkezeti szinten; a két szintet a transzformációk kapcsolják össze
  • a grammatika mint elmélet tehát a következő komponensekből áll:
  • a szintaktikai komponens:
    • Chomsky elméletében a mondat mélyszerkezetét előállító rendszer a következőkből áll:
      • mondattani kategóriákból (S, NP, VP stb.)
      • egy a nyelv morfémáit tartalmazó szótárból
      • újraíró szabályokból
    • az újraíró szabályok feladata, hogy a mondat mélyszerkezetét előállítsa mondattani kategóriákból és morfémákból az alábbi módon:
    • a mondat (S) kategóriájából kiindulva addig bontsa ketté kisebb összetevőkre a szerkezetet, míg eljut oda, hogy az összetevőt nem lehet tovább bontani
    • ekkor a tovább nem bontható összetevőhöz morfémákat rendel
    • példák az újraíró szabályokra: A kutya ugatja a holdat.
      • S ® DetP + VP
      • DetP ® Det + predNP
      • VP ® V + DetP
      • Det ® a
      • predNP ® N
      • N ® kutya
      • V ® ugatja
      • Det ® a
      • predNP ® N + esetrag
      • N + esetrag ® holdat
      • Előfordul, hogy valamely összetevőt egynél több módon is újra lehet írni, pl. a magyarban a VP-t tárgyas vagy tárgyatlan igeként. Erről a többféleségről a generatív jelölésrendszer ugyanabban az újraíró szabályban ad számot.
      • A generatív grammatika egyik fő jellemzője, hogy speciális jelöléseket vezet be a szabályok gazdaságos megfogalmazására. Nevezetesen, a különféle zárójelek, mint pl. a ( ) és a { }, eltérő funkciókban használatosak. A kerek zárójelek fakultatív elemeket fognak közre: a mondat nyelvtanilag akkor is helyes lenne, ha kihagynánk belőle azt az elemet. A kapcsos zárójel kötelező elemeket ír elő: a kapcsos zárójelen belül egymás alá írt szerkezetek azt jelentik, hogy egyet közülük kötelező választani.
      • Figyeljük meg, hogy a generatív grammatika ugyanúgy szerkezeti, tehát strukturális elemzésekkel dolgozik, mint a strukturalizmus. A két terminus, a strukturális és a strukturalista nem tévesztendő össze: az előbbi egy elemzési módszer (a mondatot alkotó összetevők közti szerkezeti, hierarchikus viszony elemzése), az utóbbi pedig egy nyelvészeti irányzat.
    • a transzformációk: működésük nyomán jön létre a mondat felszíni szerkezete
  • a szemantikai komponens:
    • szemantikai értelmezést (jelentést) rendel a mélyszerkezethez, vagyis meghatározza a szintak­ti­kai összetevők egymáshoz való viszonya és a morfémák jelentése alapján a mondat jelentését
    • egy mondat jelentése mindig a mélyszerkezetében alakul ki: a mélyszerkezetnek tartalmaznia kell mindazokat az összetevőket, amelyek szerepet játszanak a mondat jelentésében
  • a fonológiai komponens:

fonológiai értelmezést rendel a felszíni szerkezethez, vagyis meghatározza, hogy a felszíni szerkezet egyes összetevőit alkotó morfémák milyen hangokból állnak, és azokon milyen fonológiai szabályok működnek